2014. február 27., csütörtök

Tizenhatodik hang


Tizenhatodik hang

Csáó! |m|

Az összetartó csapat két nappal a  koncert előtt indult útnak. Ez remek, mivel lesz idejük felkészülni, vagy orvosolni a felmerülő problémákat. De mi van, ha az bonyolultabb, mint hinnénk? Vajon megoldhatóak a bajok, és ha igen, meg is oldódnak? Ám minden rosszban van valami jó, úgyhogy lesznek még meglepetések. Jó olvasást!
Rock 'N' Roll! \m/

*****

Az éjszaka közepén szerencsétlenségemre kivertek az álomból. A kényelmetlen ülésről felkaptam a fejem, pásztáztam a környező sötétséget, ami ráborult a kocsira. Feleslegesen. Semmit sem vettem észre. Felkönyököltem, megnéztem a skacokat, megvan-e mindenki.
A dohányszag elenyésző szagában úszó, bezárt szagban egytől egyig könnyen kibuktunk. Len a leghamarabb, hiszen órákig folyamatosan vezetett. Megdörzsöltem a szemem, hogy jobban láthassak. Egy fokkal tisztább tekintetemmel megleltem a műszerfalon egy keresztbe font lábat, annak tulajdonosa békésen karjait összefonta a mellkasa előtt, úgy aludt. Emmett rádőlt a rádióra, szemben Len mocskos, büdös, izzadt bakancsával, álmát azonban ez sem zavarhatta meg.
A nyála is kicseppent. Grr!

2014. február 20., csütörtök

Tizenötödik hang


Tizenötödik hang

Csáó Mindenkinek! |m|
A Csütörtöki Bejegyzés tehát a történet újabb hangját tartalmazza, és egyben elérkezett a várva várt rész, amiben a csapat egy este próbál, és a következő délelőtt útnak indulnak Phoenix-be. Amennyire tudtam, élethűen írtam le a dolgokat, hisz ez nem csak egy rockersztori lehetne - megtudjátok, mire értem -, hanem egy olyan, ami bárkivel megtörténhet, függetlenül attól, hová valósi! Ebben, és a következő fejezetben végig ilyesmiket olvashattok. Jó olvasást!
Rock 'N' Roll! \m/

*****


Az Evencrew próbaterme zsúfolásig volt velünk. Mindenki itt próbált, a saját felszereléseivel, amit holnap a Len munkahelyéről szerzett kisbuszba pakolunk, aztán uzsgyi neki. Rójuk a végtelent. A fiúk próbája ugyanaz maradt, de kicsit csiszoltabban szólt, az érzések még nagyobbat robbantak, egyszóval látszott, fejlődnek valahová.
A *Don't Cry hirtelen szerzeményt is úgy adták elő, mintha ezt írták volna legelőször, és évek óta gyakorolnák. Dögösen játszottak, na meg a hallgatói érzékemet a fű némiképp fokozta. Ellazultan heverésztem, ritmusra dobbantottam a lábam, ellentétben Lorrie-val, aki őrült módjára táncolt.