2014. július 24., csütörtök

Huszonhetedik hang

Huszonhetedik hang

Szevasztok Olvasók! \m/
Hosszú kihagyás után végre elkapott a gépszíj, és belefogtam a blog folytatásába. A mostani hangban olvashattok AJ körül további felfordulásról, az Evencrew próbájáról, kisebb kalandról Nate-tel. Komizni, pipálni ér!
Rock 'N' Roll! |m|

*****

- Nem lenne szó sok időről, egy hétről, vagy esetleg kettőről... Tényleg.
- AJ, tudod, hogy számíthatsz rám! Addig maradsz, ameddig akarsz - mondta biztatóan Lorrie a telefonba, de az ideg ennek ellenére is nagy erőkkel munkálkodott bennem.
Egyáltalán nem biztató gondolat, hogy a zsaruk talán nyomoznak utánam. Voltam már sitten kisebb balhék miatt, mint a lopás, vagy garázdaság, előzetesben, de a legtöbbször óvadékkal kiengedtek. Kiengedtek volna, ha lett volna pénzem kifizetni, és két alkalom lehetett, amikor letették értem. Egyszer Eddie, utána Len. - Oké, összeszedek pár fontos holmit, és megyek - túrtam szőke loboncomba, a nappaliban ácsorogva már azon kattogott az agyam, hogy lépcsőn kellesz mennem, ki a hátsó ajtón, lehetőleg rejtett közlekedéssel a szomszédok elől.
- Oké, csajszi, várlak!

Kinyomtam a telefont, aminek képernyőjét egy-egy karc díszítette, oldalát kopások, eléggé meg is fakult már, bármennyire vigyáztam vele. Sóhajtottam. Gyors körbenézéssel terepszemlét tartottam, de a közelben sehol sem volt ruha, vagy valami, ami kellett volna. A szobámba sasszéztam, ahol teljes volt a felfordulás. A sötétben ruhák hevertek szanaszét, cigis dobozok, köztük valahol a gyújtóm, a kabátom leesve, pár bugyim az ágy szélén lógott, a melltartók a háttámlán csüngtek, a gitárom félig a tokjában lógott, félig kifelé.
Előkerítettem egy oldaltáskát a sarokból, a fekete anyag tele volt fehér alkoholos filctollal készült firkálásokkal, kitűzőkkel, szalagokkal, díszes karkötőkkel, amiket nem használtam. Amit tudtam tűrhető állapotú ruhát beledobáltam, a gitártokot becizpáraztam, úgy vettem a hátamra, és egy táskával, meg egy gitárral elindultam Lorrie-hoz. Utoljára végignéztem a nappalin, mielőtt kihátráltam volna az ajtón, a kulccsal pedig ráfordítottam a zárat. Tornacipőmben igyekeztem a legkisebb zajt csapni, csaknem osontam a lift mellé, de a szomszédoknak szerencsémre más dolga akadt, minthogy kijöjjenek az ajtón, és belém fussanak.
Kettesével szedtem lefelé a lépcsőfokokat a szűk fordulókban. Néha egy lámpa pislogott, vagy egyáltalán nem égett, mégis magabiztosan mentem előre. Leérve a földszintre megint a lift mellé léptem, a hátsó kijárat üvegajtajához. Kivágódtam L.A. utcáira, ahol rengetegen szaladgáltak, rövid, hiányos öltözetben a forró, égető napsütés miatt, fülledt levegő telepedett a házakra, a kimagasló pálmafák épp hogy lengedeztek az apró szellőtől, és a kék égen egy-két felhőpamacs úszott át. Elindultam a déli melegben. Minél hamarabb a végére akartam érni a háromnegyed órás sétának.

*****

A panel valamennyivel jobban nézett ki, mint amiben én laktam. Négy emelet magas, a festés nem kopott, a kapucsengő kiváló állapotban van, ahogy a földszinti postaládák is. Megnyomtam a kilences csengőt, ami vad búgásba kezdett. A másodiknál barátnőm kómás hangja csilingelt. - Igen?
- Én vagyok.
- Nyitom...
Felharsant a fülsüketítő csengés, ami az ajtó nyílását jelentette. A nehezen nyíló, súlyos bejáratot egy-két pillanatnyi küzdelem után kirántottam, és bepréseltem magam a lépcsőházba. Folyt rólam a víz, pihegtem. Régóta lakok a városba, egész jól meg is szoktam a meleget, de ez kész öngyilkosság volt. Sokszor ki sem mozdulok a déltől esti órákig terjedő időszakban, csak ha nagyon muszáj.
A lift rám várt, pont állt, nem hívta el előlem senki. Beestem a pár fokkal hűvösebb, fatapétával kibélelt felvonóba, és a második gomb megnyomása után bezáródott, felfelé indult. A bent lévő tükörben egy futópillantással mértem fel a kinézetem. A hajam úgy ahogy rendben volt, nem vörösödtem ki, csupán pár izzadtságcsepp csillogott a homlokomon. Kézfejemmel letöröltem, majd a kinyíló liftből kikászálódva léptem a kilences ajtóhoz.
Emeltem az öklöm a kopogásra, de Lorrie gyorsabb volt. Már elő is bukkant a fekete, copfba fogott haja, kialudt arca. - Hali! Gyere - lépett hátrébb.
- Szeva - motyogtam a lakásba lépve. Még pizsamában volt, ami egy Csőrikés topból, meg egy sötét rövidnadrágból állt.
- Dobd le a cuccaidat - vigyorgott. - Basszus, jól lefőttél!
- Le baszki - küzdöttem le magamról a csomagokat, ő addig a konyha felé ment.
A lakás klasszisokkal másabb, mint az enyém. Itt az előszoba, a nappali, meg a konyha egybe nyílik. A fürdőbe a nappaliból, és a legnagyobb szobából is be lehet menni. A kisebb szobába csak egy ajtó van, onnan kerülve lehet eljutni minden egyébhez. Itt-ott virágok száradtak a házban, két kép lógott a barna falon, Lorrie-ról meg az apja musztángjáról, melléjük CD-ket, DVD-ket ragasztott fel leginkább.
A lány szobájában egy nagy gitár van felfestve a szürke tapétára, amit az anyjáék lelépése után pingált Jay-jel, hogy hangulatosabbá tegyék a helyett az öregek régimódiságát feldobva.
- Gyere - szólt. - Igyál egy kis limonádét!
Felkaptam a fejem. Egy pohár koppant a pulton, jégkockák gurultak csörgedezve az aljára, amit a limonádé csobogva követett. Mosolyogva könyököltem az ebédlőasztalként szolgáló pultra, egyik térdemet a nyikorgó bárszékre támasztottam. - Kösz - mondtam, amint a kezembe került a hűs ital, és egy pillanat alatt lehúztam. A szomjam elmúlt, a finom folyadék lassan szánkázott lefelé és vonta be a torkomat.
- Te aztán szomjas voltál - füttyentett, derékra tett kezekkel. Kék szemei világosan, boldogan csillogtak. - Kérsz még egyet?
- Nem, kösz. Elég volt.
Elvette a megüresedett, hosszú poharat, ami a mosogatóban végezte. - Segítek behurcolkodni a kis szobába.
- Oké. Frankó.
Felkaptam a táskát, ő meg a gitárt ragadta meg a lábai mellett. Tudtam, merre van a járás, ezért erőteljesen törtettem előre, kikerülve a kanapét, a dohányzóasztalt, amik a tévével szemben húzódtak, és az utolsó szobába nyitottam be a három közül. Nem lehetett több négyzetméteres, mint az enyém. Egy egyszemélyes ágy lapult a sarokban, vele egy éjjeli szekrény, az ellenkező sarokban meg egy fiókos szekrény, két fiókkal.
A táskát a szekrényre dobtam, barátnőm az ágyra fektette a gitáromat. - Huh. Be fogom kapcsolni a ventilátort - legyezte magát a kezével. - Lezuhanyozhatsz, ha szeretnél. Én is lefogok.
- Fasza... Majd később.
- Lesz ott törölköző, borotva... Ha valamit nem találsz, szólj - bólintottam. - Kipakolsz, vagy csináljunk valamit?
- Szerintem lepihenek.
- Jó. Rendelek pizzát estére - lépett az ablakhoz, és behúzta a sötétítőt.
Ütemes léptekkel kifelé tartott. - Ha felkeltem, - szóltam - elmehetnénk a pöcsökhöz. Hátha próbálnak.
Elgondolkozó arckifejezés ült meg fehér arcán. - Király. Sikíts, ha van valami - heccelt, száján egy féloldalas mosollyal bezárta maga mögött a szobát.
A kezdeti sokk elmúlt. Nem aggódtam a zsernyákok miatt, mert voltak, akik menedéket adtak, és dekkolhattam náluk. Lerázom az utánam koslatókat.
Elrugaszkodtam az eddigi helyemről, az ágyra másztam a gitártok mellé, tíz perces mocorgás után megtaláltam a megfelelő pózt, a kemény matrac megsüllyedt, és magamról nem tudva aludtam.

*****

Nyúzottan, elfordult, csapzott ruhákban csoszogtam a kanapéhoz. Lorrie tele szájjal habzsolta a pizzát, aminek doboza előtte hevert az asztalon, egy kétliteres kiszerelésű kóla, meg egy kisebb tartármártással. Mikor felkeltem, az ablakon kinézve láttam, hogy egy ideje már besötétedett a város, az ablakok sárga fényben izzottak, vagy feketeségbe burkolóztak.
A lakásban csak a tévé változatos színű fénye villant fel, ami elé levágódtam. - Szia álomszuszék - csámcsogta barátnőm, és a felnyitott pizzás dobozra bökött. - Szolgáld ki magad!
Egy ühümöt dünnyögtem. Robotos mozdulattal hajoltam egy szeletért, ami kis harapásokkal kezdtem, azok fokozatosan nagyobbá váltak, a falatokkal együtt. Kezdtem magamhoz térni. A szemem valami krimi sorozatra tapadt, egyszer-kétszer felciccegett a kólásüveg, amiből kiszabadult a szénsav minden egyes kupakcsavarás után. A harmadik szelet sajtos pepperónis szelet után megjött a hangom. - Mennyi az idő?
- Kilenc lehet - válaszolt Lorrie, bár eléggé a filmre koncentrált.
Ásítottam. - Jay?
- Ma nem jön. Megjött...
- Azért?
- Is. Ilyenkor alig van valami. De már egy hete tervezett a haverjaival valami "kirúgunk a hámból bulit".
Kisebb szünet férkőzött a beszélgetésbe, míg egy újabb szeletet meg nem kaparintott.
- Minden évben kétszer csinálnak a haverjaival.
- Téged nem hívott?
- Barátnőknek szigorúan tilos - húzta el a száját, hangjában sértettség bujkált. Jobbnak láttam nem firtatni a témát. Ha jobban leások, boncolgatom, felhúzhatom őt. Akármennyire a barátnőm, ez az ő magánélete. Amikor kérdez, elmondom a véleményem, vagy ha nem tetszik valami, megjegyzem.
- Letusolok aztán mehetnénk.
- Benne vagyok - kuncogott.
Egy utolsót kortyoltam a kólából, felálltam, és elvonultam a pici fürdőbe. Sokat bajlódtam a zuhanyzóval, míg be tudtam állítani a megfelelő hőfokra, végül is, sikerült. A táskámból kikapkodtam egy fekete bő atlétát, kopott farmerral, és rekord idő alatt kapkodtam magamra. Beszűrődött kintről Lorrie hifijének recsegése. Egy pillanatra megálltam, a recsegés kitisztult zenévé, méghozzá a *War Babies - Hang Me Up. Lábfejem rajta a zoknival puhán dobogni kezdett, halkan énekelgettem, ez egyre hangosabbá, szenvedélyesebbé vált a szoba elhagyásakor, a felerősödő zenére.
Így készülődtünk, néha táncoltunk egy sort, aztán letelepedtem a szőnyegre, hogy a tükörben szemceruzával emeljem ki a szemeimet, vastag körvonallal. Utáltam, mikor mart, a szemem pedig bekönnyezett. - Van egy hegyeződ?
Lorrie táncikált a tévé előtt, aminek a képernyőjén ellenőrizte a Pitbull fejjel díszített felsőjét, meg a cicanadrágot, amit felvett hozzá. - Aha - túrt a hajába. - Ott van a körömlakkom mellett.
Feltérdeltem, az asztalon álló fekete körömlakküvegcse közelében sehol sem találtam hegyezőt. - Itt nincs.
- Most hoztam ki! Ott kell lennie valahol...
Hiába néztem, hűlt helye volt. A szőnyeget kezdtem vizslatni, hátha leesett, és igazam lett. A kis piros hegyező a parkettán elterülő bolyhos, fehér szőnyeg szálaiba süllyedt. Ujjammal ügyesen kihúztam, és már hegyeztem is a rudat.
- Kérsz vodkát? - kérdezte barátnőm félvállról a hűtőből.
- Ez nem kérdés!

*****

A teremből pörgős dobszólót hallottunk, a gitár, és Ash őrülten szexi hangja nemrég elhalkult. Gondoltam, hogy itt megtalálom őket, nem volt kérdés. Pár halk szót váltottunk, aztán egy rövid kopogás után benyitottam az ajtón, ami mögül a hangos dobszóló kinyitáskor felerősödött. Félig beléptem a terembe, hogy végignézzek a csapaton.
Félpucéron, mindenki egy szál kisgatyában flangált, ahogy azt megszoktam tőlük. Nate állt nekem háttal, rongyos, elnyúlt, kék alsója ráfeszült a hátsójára, ezzel igen hamar odavonzotta magára a tekintetemet. Félhosszú haja nyirkosan a vállára omlott, hangja dallamosan harsant fel a falak között. Tőle nem messze a kanapén Rob feküdt, felzselézett haja eltűnt a cigifüstben, a 91-es számot ábrázoló gatyája pedig teljesen elvesztette az alakját, de még hordhatónak találta.
Oliver együtt nevetett Nate-tel valamin, egyedül rajta volt egy kopott farmer, ami alól kibújó mezítelen lába megragadta a pillantásomat egy pillanatra. Asht a zongoránál találtam meg. Elnyomta a cigarettáját, és valamit hadart, nem is figyeltem túlzottan, hogy mit. Amerikás boxere felvette ágyékának alakját, kilátást engedett hosszú, fehér lábaira. Vékony, mégis aranyos felsőtestét nem takarta semmi. Lazán kiseperte haját a nyakából a hátára, kopott, bronz tincsei mint mindig, kurvaszépen nyújtóztak a hátára. Fején egy fekete, apró fehér mintával ellátott kendő lapult, piros fekete baseballsapkája előtte hevert a zongorán. Mosolya szélesre húzódott, és halkan kuncogott a többiekkel.
Cash szólalt meg valahonnan, kisebb keresés után a zongora túloldalán, Ash-hez közel vettem észre. Sörénye lelapult a vizességtől, elvesztette dússágát, míg idővel visszanyeri a szárazságát, az alakjával együtt. Barna, már majdnem fekete szemeit nagyra nyitotta, és kisebb "Ööö-zésekkel", cigirúddal a kezében hadonászva mondta el a mondanivalóját. Katonazöld, kifakult, régi alsónadrágja - mint a fiúk nagyrészének - lejjebb volt a megszokottnál, és szőrzete jócskán kikukucskált. Ash neszelve felállt, kinyújtóztatva lábait inkább ácsorgott, úgy figyelte a gitáros szavait, majd mind felnevettek a végén.
Elvigyorogtam magam. - Sziasztok! - köszöntem, ahogy beljebb kerültem. Lorrie velem együtt tántorgott be, arcán pimasz, jókedvű vigyorral.
A srácok egytől egyig felénk kapták a fejüket. - Csajszik! - tornázta fel magát egyből Rob. - Hellóbelló.
Nate megfordult, kisfiús, kaján mosollyal hozzám lépett, egyik karjával átkarolta a vállam, majd két puszit nyomott az arcomra. Szájának keserédes szaga volt, amolyan alkohol-füst-kaja keverék, de nem igazán zavart. - Sziasztok picsák! - ment utánam Lorrie-hoz.
Oliver-hez siettem, akivel megismételtük az előző, szokásos procedúrát, Robbal már ökölpacsiztam is a csókosztás mellett. Ash termett előttem, pár lépés után, amivel felé tartottam. - Szevasz kislány! - ölelt át szorosan, én meg barátságosan hozzábújtam. - Miujság picinyem? - kérdezte a szokásos puszik cuppanásakor.
- Semmi új. Lorrie-hoz költöztem.
Rám hunyorgott. - Miért?
- A zsaruknak azonosítottak a randalírozás felvételéről... vagy mi a szar. Az a köcsög volt főnököm dobott fel.
- Az a szemét. Hogy rohadna meg - káromkodott fejcsóválva.
- Nem baj, meghúzom magam pár napig, aztán minden mehet a régi kerékvágásba - húzódtam el, mert Lorrie jött utánam üdvözölni az énekest.
Göndörke fehér fogai kivillantak a természetesen telt ajkai alól, ami azonnal levett a lábamról. - Szia bébim - találtam magam újból két szoros kar fogságába. - Ugye kapok puszit?
- Kapsz - nevettem, nyomban csücsörítettem az arcához mindkét oldalra. - Mesélj, mi a helyzet?
- Kirúgtak - jelentette be büszkén.
- Tessék? Leo?
- Igen. Jó fej volt, nem csapkodott, meg zavart el, hanem konkrétan, egyenesen megmondta, hogy ez így nem mehet hosszútávon. A múltkori balhé nem tett jót.
- Ühüm.
Rándított a vállán. - Amúgy is fel akartam mondani. Kit érdekel?
- Jól mondod - fonódott máris rá Lorrie. - Bár nem gondoltam volna Leo-ról. Mi, AJ? - nézett rám az átható, kék szemeivel.
Valóban alig hittem a fülemnek. Cash jól dolgozott. Igaz, lustálkodott párszor, de munkaerő terén szorgalmas kölyök. A meló nem az ő világa, ezzel tisztában vagyok. Ismerem egy ideje. Neki a legmegfelelőbb a zenéből megélés, mint itt mindnyájunknak, ennek ellenére teljesítette a ráeső feladatait.
- Nem...
Ash magához ragadta a szót. - Halljátok! Fellépünk a CatHouse-ban!
- Komolyan? Királyok vagytok! Hogy sikerült, meséljetek!
Kapkodtam a fejem egyikről a másikra. Rob különösebben nem érdekelt a témában, Oliver némán figyelt, Nate, Cash, és Ash szívesen kezdett beszélgetésbe. Az utóbbi nagyon is, bármilyen témában. - Nem tudom. A pultoscsaj felismert minket a Rainbow-ba valamelyik nap. Odament Cash-hez, hogy mit szólnánk egy órás koncerthez, megadta a főnöke névjegykártyáját, megbeszéli a tulajjal, meg ilyenek. Aztán fel is hívtuk, hogy akkor mi van. Elfogadta.
- Ember, ránk fér.
Nate szavaiban a fáradtságnak nyoma sem volt, viszont a karikák szeme alatt, a kisebb kábaság arról árulkodott. Megígértem Ash-nek, hogy szóvá teszem, ha kettesbe kerülünk, és ennek itt lesz az ideje.
Cash ébresztett a gondolkodásból. - Eljöttök megnézni, nem?
- El - bólogattam finoman. Lorrie helyeslően rákontrázott.

*****

A fiúk játszogattak, beszélgettünk, többek között arról, hogy nemrég ment el három csaj, akiket felszedtek. Velük már nem csak cseverésztek...
Nate úgy hajnali kettőkor felajánlotta, hogy elmegy venni egy zacskó rágcsát, mert a banda egytől-egyig éhes volt. Ők tudták, milyen az, hogy éhesen lefeküdni, korgó, égő gyomorral, akár napokig. Én ugyanúgy. Rám ez várt, mert egy jó ideig biztos nem jutok annyi pénzhez, mint eddig.
Valahogy ez érdekelt a munkanélküliségem óta a legkevésbé.
Kaptam az alkalmon, és kijelentettem a csatlakozásomat. Rögtön jöttek a "Használjatok gumit!", meg ehhez hasonló beszólások, de jót nevettem rajtuk, mintsem megsértődtem. A lehűlt, esti sötétségben bandukoltunk az utcán, néha egy sárga fényű lámpa megvilágításában, egy éjjel-nappali boltot keresve. Váltakozó témákról akadt szó, félúton azonban összeszedtem a bátorságomat. - Figyelj, Nate!
- Hm? - fürkésztek kíváncsian a zöld szemek.
- Látom eléggé kimerült vagy. Alszol te rendesen?
Borostás álla megvonaglott. Felhorkant. - Nem.
- Értem. Nekem is volt ilyen időszakom. Félre ne érts, eszemben sincs beleszólni az életedbe, de aggódunk érted... Jobban tennéd szerintem, ha kikapcsolódnál valamennyit. Ash említette hogy a szüleid kicsit távolabb laknak. Esetleg meglátogathatnád őket a koncert után.
Az aszfaltot vizslatta a lába előtt, aztán a távolba meredt. - Mások is mondták már. Én francosan jól érzem magam.
- Akkor szerinted nem tenne jót egy kis szünet? - duruzsoltam halkan.
Egy perc múlva válaszolt. - Lehet.
- Ha megfogadod a tanácsom, ha nem, szerettem volna, hogyha tudod a véleményem. Kedvellek, faszikám - veregettem vállon, amit egy mosollyal díjazott. Gyorsan mögé léptem, és már a hátán is voltam, a meglepettségtől is biztos kezekkel a lábam után kapott.
A boltba érve lekászálódtam róla. Az apró üzletet vakítóan kivilágíttatták, hogy éjjel feltűnő legyen. Az üvegajtót kinyitva csilingelés jelezte a baloldalt, pult mögött könyökölő eladónak beléptünket.
Egy átlagos, szélfútta hajú srác ácsorgott vad rágózással, szeme felcsillant miattunk, és követte minden mozdulatunkat. A háttérben lágy zene szólt, talán valami tinisztár, amitől a hátam egyből borsódzott. A rágcsák polcához húzódtunk, leemeltünk egy zacskó ropit, meg egy doboz száraz kekszet. Fizetésnél a kissrác tovább bámult, a visszajáró nyújtásánál szeplős arcára bizonytalan bátortalanság ült ki.
Felvontam a szemöldökömet.
- Ti vagytok azok a rockzenészek... igaz? - nyekeregte.
Nate biccentett. - Ja.
- Annyit akartam mondani, hogy... nagyon jók vagytok... Mindketten.
- Kösz.
- Lesz koncertetek mostanában? - tartott fel kifelé hátrálásunkkor.
- Cathouse. Most péntek.
A fiú serényen bólogatott. - Köszi. Ott leszek!
Az ajtó újból csilingelt, aztán ahogy elhalt, elindultunk visszafelé.

2 megjegyzés: